2013. január 27., vasárnap

A politika fogalmáról


Szögezzük le: a Hallgatói Hálózat politikai mozgalom.

Miért akkor a sok elhatárolódás, a sok tiltakozás a politikai besorolás ellen?

Azért, mert a „politika” szó  magyarul  mást jelent, mint amit a diákok érteni akarnak alatta. Magyar nyelven ma a politika intézményes képviseleti szervek egymás elleni intrikáját jelenti. Mindazt, amit a hallgatói mozgalmak saját tevékenysége nem. 

1. A hallgatói mozgalmak nem intézményesek.

A Hallgatói Hálózat, a mozgalom koordinálója nem szervezet, hanem önkéntes aktivisták hálózata. A hálózatosság rendelkezik minimális szűréssel, valamilyen módon a hálózat tagjainak bele kell egyeznie új tagok felvételébe, de mind a bekerülés, mind a kilépés meglehetősen esetleges. És itt el kell oszlatni egy félreértést. A hálózatosság nem jelenti a hierarchia hiányát. Állandóan változó és változtatható hierarchiát jelent. A HaHa sokszor jelenti ki, hogy nincsenek vezetői. Ez így igaz, ha a vezetőn egy kinevezett, választott vagy bármilyen módon helyében rögzített autoritást értünk. De autoritás nyilván kialakul spontán módon a szervezetben. Vannak a hálózatnak csomópontjai, hierarchikusan jelentőségteljessé váló szervezők. (Igazság szerint nem is feltétlenül személyek ezek, sokkal inkább kijelentések, amelyek autoritással rendelkeznek, sokszor egy személlyel  szemben legjobb érv egy közösségi alapelvre való utalás, de ettől most az egyszerűség kedvéért eltekintek.) Előre adott és végleges hierarchia nincs.

2. A hallgató mozgalmakat hidegen hagyja a politikai intrika.

A „politikai újságírás” szerint ma a legfontosabb „politikai” hírek a szavazati százalékok. Állíthat égy politikus bármit, lehet egy mozgalom zászlóján bármilyen lényeges kérdés, utcára vihetünk bármilyen húsbavágó témát, a „politikai” haszon abban mérhető, milyen veszteséget okozott ez a kormánypártnak. Nem kell, hogy ez máshogy legyen. A diákmozgalmak nagyszerűen ki tudják ezt a helyzetet használni. Tömegével gyártják a kormányt nevetségessé tevő propagandaanyagot, a nyomásgyakorlás olyan hatékony eszközeként alkalmazzák a politikai veszteségokozást, amit négy Századvég Intézet sem fog kiegyensúlyozni. De ez mégiscsak propaganda. A cél nem ez, hanem a képviseleti intézmények feletti kontroll.

3. És végül: a hallgatói mozgalmak nem képviseletiek.

Mit is jelent a képviselet? Reprezentációt. Leképezést. És egészen pontosan így is működik. Mint egy szolgai kép, amely csak ábrázolni akar, megmutatni valamit, amivel szemben csak nézőként állunk. A képviseleti politika minden képzeletet felülmúlóan képszerűvé vált az elmúlt kitudja hány évben. Az állampolgárok otthon a TV-ben nézik a showt, amelyet a politikusok nyújtanak nekik, olyan szereplők, akik közül az államférfi (/államasszony?) névre egyre kevesebben és kevesebben jogosultak, a sztárallűröket pedig kommnunikációs szakemberek, politológusok tanítják meg nekik. Spektákulum, képek színháza, mondta erről Debord.

Vegyük észre, hogy eredendően a képviseleti politikának azokat kellene ábrázolnia (képviselnie), akik most a nézői székekben ülnek. Hogy fordult meg ez a viszony? Miért nem a választókat képviselik a választottak, miért ülnek tehetetlenül mély fotelekben a képernyők előtt a polgárok, akikről a politikának szólnia kellene? Azért történhetett ez meg, mert a politika elvált a polisztól, az integrált közösség javától. Minden olyan viszonyban, ahol a termék egy kész, végleges dolog, lehetőség van arra, hogy ez a dolog függetlenedjen létrehozójától. Hogy a dolog önálló életet éljen. Hegel absztrakciónak nevezi ezt, Marx fetisizációnak.

De itt ezen kívül egy különös dologról van szó: egy képről. A politika egy olyan dologgá, tárggyá vált, ami csupán reprezentálja, leképezi a választói akaratot, azaz van köztük valami szabályozott viszony, mint egy arc és annak portréja között, de ez a viszony nem jelenti, hogy a választók akaratát teljesítené, sokkal inkább annak ilyen vagy olyan képét. Márpedig a politika által megrajzolt képeknek nem sok köze van többé az ábrázolt tárgyhoz. Vannak pozitív képek, mint a „hazafi”, a „demokrata”, a „polgár” és így tovább, és vannak az ellenséges képek, mint a „panelproli”, a „magukfajta”, sőt a „liberális”, ami magyarul ma annyit jelent, hogy „erkölcstelen”. Nem szükségszerűen lesznek ezek üres álarcok, ami mögött már semmi sincsen, létezik viszonylag jól működő képviseleti rendszer, de kétségtelen tény, hogy ma Magyarországon nagyjából minden kapcsolat megszűnt a képviselők és a képviseltek között.

A képviseleti rendszer megbukott. Lehet ezt az „alkotmányos kultúra” válságával magyarázni, ahogy Sólyom László teszi, lehet a politikai polarizálódással, ami lehetetlenné teszi, hogy az alkotmány közös legyen, mint Kis János, lehet a fékek és ellensúlyok rendszerének voluntarista szétverésével, de el kell ismerni, hogy így vagy úgy a képviseleti politika teljes intézményrendszere részt vett abban, hogy a politika fogalma magyarul elvesztette a közjóhoz való kapcsolatát. Vagy azzal, hogy tagadta a demokratikus elveket, vagy azzal, hogy képviseletük közben nevetségessé tette azokat.

A politika ma olyan képeket kínál, amelyben a diákság nem ismer magára és semmi kedve többé azokhoz hasonulni. Ezért egy úja arcot tesz a helyükbe: az egyetemi polgárt. Nem azt  jelenti ez, hogy eltörölné  a képviseleti rendszert, hanem azt, hogy kontrollt gyakorol felette. Más szóval hatalmát gyakorolja.

A kérdés nem az, ki áll az arc mögött, mint a képviseleti showműsor legprimitívebb fajankói kérdezik, akik még azt se veszik észre, hogy a politika álarcai mögött senki sincs, és minden álarc mögé egy láthatatlan embert képzelnek. A politika ma üres. Nem az a baj vele, hogy korrupt, hanem az, hogy olyannyira üres, hogy még a korrupció is értelmet adhat neki. Legalább a nemzeti burzsoázia gazdagodik meg a közpénzekből, nemde?

A kérdés az, miben más ez az arc, mint képviseleti intézmények által nyújtott képek? „Közvetlen demokrácia”: láthatólag a közvetett demokráciával, a képviseleti rendszerrel áll szemben.  A közvetlenség mégis megtévesztő: nagyon is közvetített ez a demokrácia, a konszenzusra törekszik, minden érdek és vélemény közvetítésére és közakarattá alakítására. Ennek a tevékenységnek nem a képek világa a mintája, hanem a kooperáció, a közös munka. Itt nincs elválasztva az eredmény a munkától,  mert az eredmény másodlagos, a közös munka a lényeg. A folyamatban pedig nem leképezés van, hanem egyenlő részvétel.

A politika új értelme az, hogy nem hagyjuk tőlünk függetlenné válni a közjó meghatározását. A politika a részvételen és az aktivitáson kell hogy alapuljon, nem a passzív befogadáson. A politika fórum, nem pedig mozi.

4 megjegyzés:

  1. Igen, Zsolt, nem az eredmény, hanem a folyamat, a tevékenység az, ami valóban fontos - megkockáztetnám: ami valóban létezik - , az eredményt már nem tapasztaljuk, nincs bennünk, ha van, kívülünk van. Mindennek az oktatás számára (is) rendkívüli jelentősége van, a közoktatásban, az egyetemen - és akkor csak a szervezett formákat néztük. medve

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, kedves Anna, az az igazság, hogy mélyen szkeptikus vagyok azt illetően, hogy az egész mozgalomnak mennyi kézzelfogható eredménye lesz. Viszont nagyon is optimista vagyok azt illetően, hogy valami eltörölhetetlenül megváltozott a hallgatókban. És általában a politikai kultúrában.

      Törlés
  2. Kedves Zsolt, de nem is a kézzelfogható eredményre hajtunk! Vagy rosszul értettem? Ami a mozgalmat létrehozza, az egy kézzel fogható,jobb híján célnak is nevezhető tárgyiasultság, bár sokszor nem is tárgyiasultság, hanem projekciók találkozása. De amikor közösen elkezdünk cselekedni, tapasztalható lesz, hogy maga a közös cselekvés a "cél", amitől mások leszünk, valóban visszavonhatatlanul. És innen da capo al fine, más kontextusban, mert változtunk. a.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát én valahogy így gondolom, de mások meg olyan eredményeket szeretnének, mint például, hogy megakadályozzuk azt, hogy lezüllesszék az eddig se világszínvonalú felsőoktatást méltatlan szintre, amit szintén meg tudok érteni. Csak nem vagyok benne biztos, hogy ezt el tudjuk érni.

      Törlés