2013. január 4., péntek

Lectori salutem


Az itt következők személyes elméleti reflexiók lesznek a jelenleg folyó diákmozgalmakról.

Nem nagyon hittem sohasem abban, hogy nekem blogot kell indítani, több okból sem. Egyrészt mert a blog szubjektív műfaj, az én szakmám pedig a legkevésbé sem szubjektív. Filozófus vagyok, a filozófiát pedig meggyőződésem szerint nem érdeklik a vélemények, csak az állítások. Másrészt megvan a lehetőségem a publikációra a folyóiratokban, könyvben és így tovább.

Miért akkor mégis a blog formátum?

Szubjektív reflexióknak, olyanoknak, amelyet  valós társadalmi mozgalom inspirál, a Magyarországon 2012 decemberében indult diákmozgalmak. Mivel magam szervezője voltam e mozgalom pécsi szálának igen közelről vagyok érintett. Részese vagyok az események formálásának, azonban a reflexió meghaladja azokat a kereteket, amelyekre a mozgalom jellegénél fogva lehetőséget nyújt. E mozgalom ugyanis tömegmozgalom, az egyéni reflexiókat ugyan meg kell tudnia jeleníteni, de egyben meg is kell haladnia. A mozgalomban egy vagyok a sok résztvevő közül, még pontosabban része vagyok a tömegnek.

A blog tehát ahhoz megfelelő médium, hogy elméleti reflexiókat fűzzek  egy folyamatban lévő mozgalomhoz. Se több se kevesebb. Nem akarom feltalálni a mozgalmat, nem akarom legitimálni, nem akarom vezetni. És nem akarok filozófiálni sem, bár lehet, hogy az olvasó úgy érzi majd, és bevallom, hogy reményeim szerint e szubjektív reflexiókat később fel tudom filozófiai elméletként is dolgozni.

Megjegyzés:
Moderálási alapelvem, hogy ez egy személyes blog, nem politikai harcmező, úgyhogy minden egyéni vagy közösségi méltóságot sértő bejegyzést kimoderálok, egyébként pedig minden ellenvéleményt szívesen látok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése